Ne higgy el nekem bármit, amit mondok! - A hitelesség előszobájában nem lenne rossz küszöb ez a mondat. Megbotlanál benne. Kizökkentene. Kicsit zavarba jönnél, kicsit felháborodnál. Pont annyira, hogy mikor újra felnézel a padlóról, meglásd a történelemben a gyarló, önigazoló emlékezést, a szótőben a jelentésgyökeret, a népi matyóban a kellően illetlent, a hagyományban a jelen, nagyon is élő pillanatát.
Csalódott vagyok, mikor az örökségünk kiüresedett porhüvelyeit látom posztokban, cikkekben. A netről unalomig kimásolt, sablonizált ünnep: halott. A gondolat és őszinte, gyermeki kíváncsiság nélküli, végletekig elcsépelt rítus, szokásgyűjtemény: élettelen tetem.
Miért csinálod, amit csinálsz? Minek és kinek csinálod? Miért csak az érdekel, egyszer valami nagy ember mit írt vagy mondott erről? Te mit gondolsz? Mersz valamit gondolni róla? Hol vagy te a hagyományban, az ünnepben? Azért csinálod, mert eddig is így csinálták, vagy megpróbálsz rájönni, kik és miért kezdték el? Hol van benned és ebben az eredetben a közös metszéspont? Van egyáltalán kapcsolódási pontotok? Mit tudsz te hozzátenni az örökséghez?
Nehéz a dolgokat csupasznak, valódinak, igaznak látni. Nehéz megtalálni a hitelest. Ezért azt mondom, ne higgy el nekem bármit, amit mondok. Gondolkodj, értelmezz, nézz mögé! Aztán ahol legalább két gondolat van, ott már beszélgetni is lehet.
