- Félsz? -kérdezte az anyja.
- Idem... - suttogta.
- Nem kell. Nem fog fájni.
Annyi érzés tolult belém, ahogy néztem őket. Előttem a kislány, tekintete édesanyja arcába fúródva, benne az ősbizalom tüze. Élete első hajvágására jött. Anyja gyengéden tartotta kezei között apró arcát. Kéztartása maga volt a gondoskodás és a szeretet. A kislány mögött fodrász állt, lassan fésülte a gyönyörű, aranyszőke hajat, majd vágott.
Abban a pillanatban szoborcsoport voltak. Egy da Vinci festmény, tele titkos utalással, ahol úgy érzed ha megkaparnád a vastag olajréteget, akkor egy mindent megmagyarázó, ősi eredetkép fedné fel magát. Hirtelen zavarba jöttem. Társdalami kontextusba téve, értelmezhetetlenül intimnek tűnt a pillanat. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez egy beavatás. Beavatás egy olyan világ varázslatába, amely már elfordítja tőlünk orcáját hitetlenségünk miatt. Abba a világéba, ahol Mária Magdolna hajával törli Jézus lábát, ahol az asszonyok hajának olyan ereje van hogy jobb azt elfedve hordani, ahol a mástól szerzett haj mágiája élet és halál urává tesz. Mert a haj erő, fény, ékesség, idegrendszerünk kiterjesztése. Azon részünk, mely legközelebb van az égi világhoz, és ha nőni hagyjuk, védelmezőn omlik testünk köré, beburkolva azt megélt bölcsességünkkel, emlékeinkkel. Az ősi tudásból mára maradt egy szép gesztus, hogy a gyermekek első tincsét megőrizzük, és egy elpuffogtatott frázis, hogy a nő, aki levágatja haját, új életet kezd. De te gondolkodj most el, hogy miért van mindez. Milyen ősi bölcsesség lenyomata szűrődik át ezeken?
Hamarosan Mária Magdolna napját ünnepeljük, július 22.-én. Az egyébként tiltott hajvágás ezen a napon szokás volt, szépségvarázsló rítus, hogy attól még erősebbre és hosszabbra nőjön a haj. A levágott hajat aztán titokban elásták, nehogy valaki rontást tegyen rajta. Időjósló nap is, úgy hitték ezen a napon esni kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja bűneit.
Ha szeretnél aznap szert tenni, gyújts egy szál vörös gyertyát és kapcsolódj nőiségedhez. Mária Magdolna nagy utat járt be, hiszen "bukott nőből" apostollá, végül szentté vált a világ a szemében. Neked már nem kell ilyen címkéket aggatnod magadra, hogy megértsd hogyan formálódik utadon személyiséged és nőiséged. Saját csendedben találkozz pár percre azokkal a nőkkel, akik egykor voltál. Jól nézd meg őket. Miben rejlett akkori erejük? Mi volt szépségük és ékük? Mit tettek hozzá ahhoz a nőhöz aki ma vagy, vagy éppen milyen terheket vettek le róla? Csodáld meg gyönyörűségüket és köszönd meg nekik a legjobbat, ami akkor erejükből telt.
