AZ ÉRZÉS
Van bennem valami megingathatatlan és mélyről jövő, amit szeretnék átadni. A bizonyosságból fakadó erő, hogy a népszokásokból, a népművészetből, a nép mi vagyunk. Ma Te és én, tegnap szüleink, nagyszüleink, dédszüleink. Mint ahogy nap napot szül, vagy édesanya a gyermekét, úgy fordul a létbe, minden megélt tapasztalat és a bölcsesség, generációról generációra. Talán csak finom homok, vagy egy-egy földgöröngy, mi egy emberélet alatt egymásra rétegződik, de nézz a talpad alá, évezredek óta rakódott, tömör talajon állsz. Nincs okod kételkedni, hogy megtart-e.
AZ ÚT
MŰHELYEK
A rítus cél nélkül, üres cselekvéssor. Az ünnep jelentés nélkül, kötelező formalitás. A népszokás ősi tudás nélkül, gyermekded babona. Örökül kapott viseletünk, tárgyaink, szimbólumaink, a mi élő emlékezetünk nélkül, csak múzeumi kiállítás. Műhelyeimen a felszín alá merülünk, hogy a külsőségeken túllépve, az eredet nyomába szegődjünk.
ÍRÁSOK
Arról írok, ami a miénk, nőké. Szeretem, ha 21. századi, ha emel, de közben tart is, mint egy durva szálú szőttes. Szálai közt fennakad, ami fontos, amit ránk hagytak, amit nem szabad felednünk. Írásaimban lélekszőttes készül.
ELŐADÁSOK
Ha szeretnéd, szívesen mesélek rólad, rólam, és mélységekről, ahol csendben összekapaszkodnak a gyökerek. Egyszer volt, mikor még kéken ringtak a rétek. Talán virágok voltunk, beszélgettünk. Te a szélről kérdeztél, s én úgy emlékszem, gyökerem nyújtottam feléd.
Kapcsolódjunk,
hogy együtt éltethessük tovább örökségünk.
E-mail
Instagram
Facebook
LinkedIn
